|
|
|
Aktuális események, közlendőkOrszágos Szépíró Verseny 2012. 04. 26. (12:03)2012. április 21-én Szentendrén rendezték meg az Országos Szépíró Verseny döntőjét, amelyen Vas megyét és iskolánkat Csumpilla Nóra 10.S és Dosztál Dorina 10. VVi osztályos tanuló képviselt. Beszámolójuk itt olvasható. Teremavató az iskolában 2012. 04. 24. (11:34)Az idei tanévben – eddigi hiányosságunkat pótolva – nyugati példa nyomán, új szaktantermet avattunk parképítő tanulóink számára, akik saját termüket mindössze négy hónap alatt építették fel. Az új, magas színvonalú teremről és annak avatásáról itt olvashatnak. Fogadóóra - 2012. 04. 18. (15:20)Kedves Szülők! Szeretettel várunk mindenkit április 20-án (péntek) Fogadóórára! Időpont:
Ne feledjék, közös célunk - a gyermek töretlen fejlődése - csak folyamatos kapcsolattartás mellett valósítható meg teljesen! Vizitábor 2012. 04. 04. (17:45)
„Rendszereződtünk”… 2012. 04. 04. (18:15)Március 26-án, este a kollégiumban Horváth Péter „Rend-szer” című tragikomédiáját láthattuk Rajner Ágota rendezésében, az „Üss a hasadra” Színpad előadásában. A fiatal, lelkes tagokból álló társulat öt éve játszik együtt Vasváron. A medve szerepében Varga Evelin Angyalka (13. V), iskolánk egyik tanulója játszott, ő mesél a darabról és a társulatról. Pernahajderek 2012. 04. 04. (17:57)Pernahajdereink, azaz Baráth Bence (12. V), Cseresznyés Kornél (9. V), Főző Balázs (9. KT), Reider Lajos (10. VVi), Salamon Ádám (13. V), Tóth Ádám (13. V), a Brenner János Kollégium által meghirdetett Folk Faktor versenyen vettek részt március 31-én. Második helyezést értek el. A versenyről itt olvashatsz. A víz világnapja 2012. 04. 04. (16:52)A Víz Világnapján 1994 óta világszerte próbálják felhívni a figyelmet víz-, különösen az édesvízkészleteink fontosságára. A megemlékezéshez minden évben más jelmondat tartozik. Tavaszi nagytakarítás 2012. 04. 04 (16:41)Napjainkban egyre nagyobb jelentőséget kapnak a környezetvédelmi jeles napok, melyek felhívják a figyelmünket a környezetvédelem fontosságára, és környezetünk állapotának megőrzésével, javításával kapcsolatos teendőinkre. Márciusban ünnepeltük például az energiatakarékosság világnapját. A teljes cikket itt láthatod. „Szombathely, a segítés városa” 2012. 04. 02. (9:30)Minden osztályunk részt vett a projektben egy 45 perces tanórán, melyet a testnevelés órák keretein belül tartottunk meg. (A teljes cikket itt láthatod!) Rég várt siker a vadász OSZTV-n! 2012. 04. 02. (08:35)A hermanos versenyzők közül Varga Evelin Angyalka egyéniben, 8 versenyzőnk pedig együtt csapatban is győzött. A részletekről itt olvashatsz. Hídépítő verseny a Hefelében - 2012. 03. 29. (9:56)Iskolánkból először vett részt csapat a különleges versenyen. A teljes cikk itt olvasható! Kollégiumi kézművesek Gencsapátiban - 2012. 03. 29. (9:40)A történet egy újságcikkel kezdődött, melyben jó szándékú civilek felhívását olvastuk, gyűjtést szerveztek a gencsapáti Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény lakóinak. (A teljes cikk itt olvasható!) Kollégiumi közgyűlés - 2012. 03. 29. (09:20)Az erről szóló beszámolót a hatodik éve diákönkormányzati képviselő, Sipos Attila (14. Vi) írta (A teljes cikk itt olvasható!) Túradömping - 2012. 03. 27. (22:00)Bajban vagyunk, de lehet hogy nem is. Túrában gazdag hétvége jön, nehéz a választás. Nem is szeretnék én dönteni, rátok bízom ezt a feladatot. Nézzük a lehetőségeket:
Egyszerű szavazással eldönthetitek a kérdést, megadok néhány információt hozzá. A Bakony felé 7:09-kor indul a vonat és várhatóan 18:47-re érünk vissza Szombathelyre. A vonat költsége 2000 Ft, a nevezési díj 500 Ft. Kőszegre 8:05-kor indul a vonat, vissza legkésőbb 15:57-kor érünk. A vonat 370, a nevezés 600 Ft-ba kerül. Péntek délig lehet javaslatokat tenni Spaits Sándornál az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet címen vagy a 30/688-8181-es telefonszámon, esetleg személyesen. A "szabadság eszméje" pályázat eredménye - 2012. 03. 27. (11:00)A Herman Ottó Szakképző Iskola humán munkaközössége irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdetett 1848. március 15. tiszteletére. (A teljes cikk itt olvasható!) Kedves Diákok! - 2012. 03. 20. (7:30)Március 26-án, este 19.00 órai kezdettel Horváth Péter: Rend-szer című tragikomédiáját mutatja be az „Üss a hasadra” amatőr színház Vasvárról. A medve szerepében Varga Evelin Angyalka, iskolánk egyik tanulója játszik. Az előadás a közösség összetartó erejéről szól, arról, hogy különböző emberek, különböző helyekről és különböző érdeklődési körrel mire mennek egymással. Létezik-e rend-szer? Rendező: Rajner Ágota Helyszín: ebédlő Időtartam: 45perc AZ ELŐADÁSRA MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! Gyakorlatosaink jól dolgoztak! - 2012. 03. 14. (18:00)Az Erdészeti Tudományos Intézet Kámoni Arborétumában jártak a 12.KP osztály környezetvédős tanulói..... (A teljes cikk itt olvasható!)
Tavaszi séta - 2012. 03. 12. (19:45)Tavaszi sétára invitálom a túrázni szerető diákokat. A Kőszegi-hegység sziklái közt keressük meg iskolánk névadójának, Herman Ottónak az emléktábláját. Szombathelyről indulunk a 10:05-ös vonattal és ugyanide érkezünk vissza legkésőbb 17:57-re. Jelentkezni lehet Spaits Sándornál az igazgatóhelyettesi irodában, az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet címen vagy a 30/688-8181-es telefonszámon. Herman mint Ökoiskola?! - 2012. 03. 06. (11:21)A Herman Ottó Szakképző Iskola idén márciusában pályázni kíván, hogy az ENSI (Iskolai Környezeti Nevelési Kezdeményezések) elnevezésű nemzetközi hálózat ökoiskola programjához csatlakozhasson magyarországi tagként. Iskolánk képzési kínálatában legnagyobbrészt természetközeli szakmák szerepelnek. Valamennyi szakon a környezeti nevelés, a fenntarthatóság értékeire alapozott oktatói, nevelői tevékenység elengedhetetlen. A fenntarthatósági célok hatékonyabb megvalósulása érdekében, szeretnénk az „Ökoiskola” kritériumrendszert beépíteni iskolánk minőségirányítási programjába, szeretnénk felvételünket az Ökoiskola hálózatba. Szeretnénk továbbá, hogy iskolánk tanulói és dolgozói mind aktívabban képviseljék a fenntarthatóság értékeit, példamutatásukkal segítsék a környezettudatos magatartás és életvitel terjedését! Kedves Diákok!Aki aktívan is részt kíván venni az ökoiskolai pályázat elkészítésében, lebonyolításában, kérjük, jelezze az IDB elnöknek, Szögedi Patriciának (11.KPVi), aki koordinálja a tanulók munkáját ezen a területen! Vépre látogattunk! - 2012. 03. 05. (09:55)Vépre látogatott 2012. február 21-én a 12.K, a 13.EK és a 13.K osztály közel 50 tanulója. A Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium vendége volt Dr. Kárpáti Árpád egyetemi docens, a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetének kiváló előadója. “A Föld vízkészletei minőségének, megoszlásának alakulása és legújabb kori lakossági hasznosítása” címmel tartott előadás nemcsak szakmai szempontból volt jelentős tanulóinknak, de diákjaink ízelítőt kaphattak az egyetemi előadások stílusvilágából, hangulatából is. Ezt követően a Bajsz Péter, a vépi iskola tanulójának kiselőadása hangzott el “Korszerű hígtrágyás technológia alkalmazása a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. rangúti szarvasmarhatelepén” témában. A meghívást és az élményeket virággal köszöntük meg.
Véradás - 2012. 03. 02. (09:00)
HA-VAS-PARIPA - 2012. 02. 26. (19:00)Jól hangulatban telt a tegnapi túra, bejártuk a Bakony szebbnél szebb tájait. Jártunk földön, avarban, kavicson, sárban, havon, jégen és találkoztunk "furcsa emberekkel" is.
Vándorbottal a Vasparipáért - 2012. 02. 22. (18:30)Megint egy olyan túrát elevenítünk fel, mely már hagyományosnak is mondható, tekintve, hogy az ősz elején is megtettük: "Vándorbottal a Vasparipáért". Mottója: "Lábad alatt fogyjon az út, hogy mehessen a vasút!" Részletek ITT! Vasárnap kora reggel Szombathelyről a Bakony vadregényes tájaira repít bennünk a 6:09-kor induló gyorsvonat, egészen Veszprémvarsányig utazunk. Ott kezdődik túránk, amely 29 km és pár óra múlva a Porva-Cseszneki vasútállomáson ér véget. Innen vonattal 19:46-ra érünk Szombathelyre. A túra feszített időbeosztása miatt előzetes jelentkezés szükséges Spaits Sándornál az igazgatóhelyettesi irodában, az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet címen vagy a 30/688-8181-es telefonszámon. S hogy környezetünkre is vigyázzunk, saját pohárral vágunk neki a túrának! PÁLYÁZATI KIÍRÁS -2012. 02. 14. (14:22)A Herman Ottó Szakképző Iskola humán munkaközössége irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdet tanulói részére 1848. március 15. tiszteletére. A teljes pályázati kiírás itt található. Ajánló - Szentivánéji álom - 2012. 02. 13. (12:12)Kedves hermanos Diákok és Kollégák! Egy olyan, a Weöres Sándor Színház repertoárján jelenleg is műsoron lévő előadásra szeretném felhívni a figyelmeteket, amely több mint háromórányi önfeledt és igazán szórakoztató elvarázsolódást ígér. Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának nagyon modern átiratáról van szó, amelyet jómagam már a főpróbán láthattam, és rendszeres színházba járóként állíthatom: az őszi évad legjobb, számomra euforikus élményt jelentő darabjához volt szerencsém. Itt olvashatjátok részletesebb beszámolóm a látottakról. Galaxisok az Univerzumban - 2012. 02. 10. (9:40)Horváth Márton, iskolánk 11.KPVi osztályos tanulója 2011 decembere óta tagja a Gothard Amatőrcsillagászati Egyesületnek. Az egyesület soraiba tömöríti a csillagászattal hivatásszerűen és amatőrként foglalkozó, a csillagászati oktatást és ismeretterjesztést végző személyeket. Ápolja és népszerűsíti a herényi Gothard család tagjainak természettudományos (elsősorban csillagászati) hagyományait. Márton az egyesület januári közgyűlésének szakmai délutánján tartotta meg első előadását Galaxisok az Univerzumban címmel. (az előadás anyaga itt olvasható)
Új jeltáblák a parkban - 2012. 01. 31. (10:00)Az iskola egyik kiemelkedő adottsága, hogy a parkban megtalálható az összes olyan fásszárú növény, ami a tananyagban szerepel.......(a teljes cikk itt) Szülői értekezlet és Fogadóóra - 2012. 01. 30. (7:45)Kedves Szülők! Szeretettel várunk mindenkit február 3-án (péntek) iskolánkba, a hagyományos második félévi Fogadóórára és Szülői értekezletre! Időpontok:
Ne feledjék, közös célunk - a gyermek töretlen fejlődése - csak folyamatos kapcsolattartás mellett valósítható meg teljesen! Nekrológ - 2012. 01. 05. (9:44)
Kertátalakítás 2012. 01. 05. (14:30)A 2011-12-es tanévben elkezdődött a felszámolt évelő-dísznövény bemutató helyén a japánkert bővítése, átalakítása. Szeptember óta a gyakorlatok, egészen a tél beköszöntéig, itt teltek, melyek során kialakítottuk a dombokat, elkészült az út, a növényágyak helyei, a sziklakert és a füvesítés. A kialakuló kertrész Kovács Ferenc tanár úr tervei szerint épül meg, és nyeri el végleges formáját a tavasz kezdetén. A téli idő beköszöntével sem állt meg a munka a parképítő-fenntartó technikus tanulóknál. A 13. osztály az „új” és a „régi” japánkert közti, pergola átalakítására tett javaslatot, amelyet Bánó Mátyás tanár úr segítségével készítettek el. A bemutatót 2011. december 15-én tartották a kertész tanárok előtt, melyet megtisztelt jelenlétével igazgató úr is. A majd’ két hónapos munka során, bővültek a japánkertekről szóló ismereteink, terveket rajzoltunk, és a tervek alapján egy méretarányos makett is készült látványtervnek. Az előadás során elhangzott általános bemutató, melyben megindokoltuk választásunkat: a pergola helyett az ősi jelkép, a torii kapu jelent meg terveinkben. Készítettünk, költségkimutatást, és anyagszükséglet ismertetést is. Persze ezek mind-mind olyan anyagokkal, növényekkel, és technikai megoldásokkal, amik illeszkednek a tájba, nem idegenítik el az építmény japán jellegét, inkább összekötik a már említett két kertrészt. Terveinkben nem szerepelt, de ajánlatként elfogadtuk egy információs tábla létesítését, ami egyfajta idegenvezetőként szolgálna, és bemutatná, hogy mit, és miért épp azt látjuk, amit látunk.
Tanáraink, nagy örömmel és megelégedettséggel fogadták, ötletünket, mi pedig büszkék voltunk jól sikerült munkánkra. Igazgató úr pedig áldását adta a munkára, így a kivitelezés már tavasszal elkezdődhet, és a kialakuló kertrész pedig referenciaként szolgálhat mindannyiunk számára, hiszen mindenki aktívan kivette részét a munkából. Volt, aki rajzolt, voltak, akik maketteztek, más a szöveges részeket, valaki pedig a prezentációt készítette elő. A munka folytatódik tovább, hiszen az eddigi buszgarázsnak használt helyiség átalakításán dolgozunk. Itt egy fedett gyakorlóhelyet alakítunk ki, ahol tudjuk gyakorolni a térkőrakást, a növénykiültetéseket, és az olyan feladatokat, amiket rossz időben, vagy télen nem tudnánk a szabadban gyakorolni. A gyakorláshoz szükséges anyagok (térkő, kavicsok) már biztosítva vannak, a hely kialakítása pedig folyamatban van. A gyakorlóhelyet még az idei tanévben el szeretnénk készíteni. IDB-hírek - 2011. 12. 29. (12:00)Az idei évben is meg tudtuk valósítani decemberi programjainkat. Az iskola tanulóinak és dolgozóinak lelkesedése azt eredményezte, hogy sok ajándékot tudtunk gyűjteni; a 13.Vi osztály és Vargáné Kermann Zsuzsanna segítőkészsége pedig azt, hogy nagyon sok, természetes anyagból készült dísszel tehette széppé Szögedi Patricia és Kiss Viktória (11.KPVi) a "Szombathelyi Advent 2011" keretében rendezett karácsonyfa-díszítő versenyen az iskola fáját. A feldíszített fát az eddigi hagyományoknak megfelelően felajánlottuk egy, az IDB által választott intézménynek. Az idei évben a TÁRS-program keretében fonódott még szorosabbra kapcsolatunk az ARANYHÍD Nevelési-Oktatási Integrációs Központtal, melynek Micimackó óvodájában diákjaink sok élmánnyel lettek gazdagabbak. Ez döntőnek bizonyult a választás során, így december 20-án kivittük az ajándékokat és a fát, melyet aztán közösen díszítettünk fel az ovisokkal. Karácsonyra várva - 2011. 12. 21. (08:05)Horváth Márton (11. KPVi) itt olvasható versével kívánunk iskolánk minden tanulójának és dolgozójának meghitt, békés és boldog karácsonyi ünnepet! Horváth Márton: Karácsonyra várvaHol télbe öltözött a táj, Hideg hangulatba fordulva már, Fehérben fénylenek a mezők, Végigsusognak rajt a téli szellők. Szarvasok átszelve erdőt, mezőt, Hidegtől elfutva keresik a meleg időt, Nyulak földi vackokban heteket eltöltve Várnak egy nagy ünnepre. * A nagy ünnepre már mindenki vár, Négy hete tartó nagy várakozás e táj. Aztán hozzák a fenyőt az emberek, Friss hófödte hegyekből hozzák meg. A nagy fenyőfát odaadó szorgalommal díszítgetik, Végül aztán karácsonyfává öltöztetik. Szent karácsony hívó szavára mindenki megindul, A fánál gyülekezve várják a nagy csillagot. * Ez a csillag napkeletről érkezett, Fényessége beragyogja a szíveket, Ragyogása meleget sugároz. Érezzük hát a szeretet ünnepén szívünk melegét, Osszuk meg ezt másokkal, hogy ők is átérezzék. Csillagos karácsonyfa körül mindenki táncol, Ünnepeljük mi is a szent karácsonyt! A kollégium közelről - 2011. 11. 29. (7:36)Alapdokumentumainkban az áll, hogy kollégiumunk az anyaiskolával közös igazgatású. Kollégistáink többsége hermanos diák, a tanárok és a nevelőtanárok szoros együttműködésben nevelnek és tanítanak. De vajon mennyire ismerik az iskola tanárai a kollégium mindennapjait, mely természetéből adódóan kissé elkülönül térben és időben az iskolától? E zártabb közösségi életbe kalauzolták a kollégiumi diákönkormányzat tagjai, Pálffy Evelin (10. KT) és Sipos Attila (14. Vi) az érdeklődő tanárokat november 23-án. Ez az esemény nem csak azért volt hasznos, mert a szokottnál jobban kicsinosítottuk szobáinkat, de mi magunk is rácsodálkoztunk a körbevezetés során a kollégium értékeire, melyeket oly természetesnek veszünk a hétköznapokban, pedig mennyi kezdeményezés, ötlet és kitartó közösségi munka áll egy-egy program vagy épp probléma megoldása mögött. Ez a délután minket is arra tanított, hogy jobban becsüljük saját értékeinket! Nagyon örültünk annak, hogy a tanári karból többen időt szakítottak a kollégium körbejárására. Köszönjük a nekünk szentelt figyelmet. Szombathelyi Hajnalka Iskolai Közgyűlés - 2011. 11. 27. (14:00)Az Iskolai Közgyűlésen lehetőség nyílik a diákok képviselői és az iskola vezetősége közötti konstruktív párbeszédre, a diákságot foglalkoztató problémák, az iskolával, az oktatással, az osztályokkal kapcsolatos észrevételek megbeszélésére. Az osztályoknak a 3 képviselő nevét és a feltett kérdéseket péntekig kellett megvitatni, majd az osztály IDB-képviselője hétfőn adja át ezeket Szögedi Patricia (11.KPVi) IDB-elnöknek, aki a tanügyi épület Emelet 3. termében tölti a délelőtt legnagyobb részét. Ha valaki mégsem találná meg, akkor az igazgatóhelyettesi irodába is felhozhatja a neveket és a kérdéseket. Társadalmi vitán vettünk részt a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiáról - 2011. 11. 23. (08:45)A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és a Kerekerdő Alapítvány társadalmi vitát szervezett a készülő Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiáról 2011. november 22. 15 órakor a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Programon először Dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára tartott előadást A fenntarthatóság felé való átmenet nemzeti koncepciójának bemutatása címmel. Ezt követően Dr. Vig Károly, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának muzeológusa. valamint Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója tartott előadást. A programon Bencze Alexandra (1/13.K) képviselte iskolánk végzős környezetvédő tanulóit. A tapasztalatokról való beszámolójával az aktuális környezetvédelmi problémákkal, és témákkal ismerkedhetnek meg társai, így az oktatásban egyre frissülő, naprakész információk kerülhetnek megvitatásra. A rendezvényen a részvevők között „Gazdálkodj felelősen!” társasjátékokat sorsoltak ki, amelyek közül egyet nekünk is sikerült begyűjtenünk! Diákbizottság - 2011. 11. 16. (22:40)Az Iskolai Diákbizottság következő megbeszélése november 22-én (kedden) 14:30-kor lesz a Tanügyi épület Emelet 3. termében. Témák:
Az IDB-képviselőket feltétlenül, az érdeklődőket szeretettel várjuk! Pályaválasztási kiállítás Zalaegerszegen - 2011. 11. 16. (22:30)2011. november 10-12 között rendezték meg Zalaegerszegen a Pályaválasztási kiállítást és Szakmabemutatót. A rendezvényre 12. alkalommal került sor, mégis jeles alkalom, hiszen a Herman Ottó Szakképző Iskola először vett részt Zalaegerszegen ilyen rendezvényen. A 63 kiállító standja között immár iskolánké is ott volt. Először szerepeltek azok a plakátok is, amelyek az iskolánkban elsajátítható szakmák népszerűsítése céljából készültek. A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy az előzetes felmérések alapján Zala megyéből 69, főleg általános iskola 2600 tanulója jelezte részvételi szándékát. Ezúttal a „Hermanos-szakmákkal” is megismerkedhettek! 72 óra kompromisszum nélkül - 2011. 11. 13. (20:30)Iskolánk a közelmúltban részt vett a "72 óra kompromisszum nélkül" című programon, melynek lényege, hogy az elkötelezett fiatalok három napon keresztül különféle (szociális, ökológiai, fejlesztő) projekteket hajtanak végre, így segítvén a rászorulókon, vagy éppen környezetükön. Az egyik projektben a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán bontottuk a kerítést (részletek ITT), a másikban a Jáki úti temető hadisírjainak takarítását, feltérképezését végeztük. A Szombathelyi Televízió és az M1 Televízió tudósított a programról, így rólunk is:
Köszönjük minden résztvevő tanulónak az önzetlen segítségnyújtást! Malacavató - 2011. 11. 09. (21:00)Kedden este megtörtént a kilencedikes vadász tanulók, azaz a malacok felavatása. Az egész napos program reggel előadásokkal kezdődött, majd a Hubertus-kupa lövészverseny következett. A versenyt Hódosi Erik 13.V osztályos tanuló nyerte. Az eseményről riportot közölt a Kossuth Rádió és a Huntingpress vadászmagzin is! A Vasi Falumúzeumban jártunk - 2011. 11. 09. (13:35)10. S osztály helytörténeti órájaKísérő tanárok: Mukics Zita, Szombathelyi Hajnalka, Smidéliusz Kálmán Egy igazán szép, napsütéses októberi délelőtt a 10. S osztállyal helytörténeti látogatást tettünk a Vasi Múzeumfaluban. A skanzen munkatársa, Tóth Róbert vezetett körbe minket a XIX-XX. századi paraszti falu épületei között. A séta közben sok érdekességet megtudtunk hajdani népi építészetünkről, kultúránkról, életmódunkról, állattartásunkról. E témákban diákjaink feladatlapot oldottak meg, igencsak jó eredménnyel, a „falusi” friss levegő jót tett a csapatnak. A látottak alapján ki-ki eldönthette, hogy szívesen élt-e volna ebben a letűnt világban. Íme néhány vélemény. itt!
Szent Márton nyomában - 2011. 11. 08. (23:00)Egy könnyed sétára invitálunk most Bennetek, kik a fárasztó hét után egy kis időre elszakadnátok a várostól. Szent Márton nyomába indulunk szombaton, s ami a túra különlegességét jelenti, hogy iskolánkból indul. A táv 30 km, a 35-ös busz negyed 9 tájékán érkezik meg hozzánk, azaz a háromnegyed 9-es indulás közepes tempó esetén jelenthet 17 órás visszaérkezést. A túrára jelentkezni az eddigiektől eltérően Szögedi Patricia 11.KPVi (Emelet 3.) és Hartyányi Tamás 11.E (Olvasóterem) tanulóknál lehet, akik vezetik majd a szombati túrát. Aki jönni szeretne, jelentkezzen és vegyen részt a pénteki nagyszünetben a kastély Tükrös termében tartandó megbeszélésen. Ízelítőül egy kép a tavalyi túráról. Tökfaragás - 2011. 11. 07. (22:00)Még a szünet előtt történt, hogy 3 diák képviselte iskolánkat a Városi Diákönkormányzat által szervezett tökfaragó versenyen. Kolocz Eszter, Molnár Dzsenifer 11.KPVi és Asbóth Brigitta 10.E osztályos tanulók alapos munkájuknak köszönhetően a 2. helyen végeztek "A legtökösebb faragó 2011" versenyben. Diákbizottság - 2011. 11. 02. (20:00)Az Iskolai Diákbizottság következő megbeszélése november 8-án (kedden) 14:30-kor lesz a Tanügyi épület Emelet 3. termében. Témák:
Az IDB-képviselőket feltétlenül, az érdeklődőket szeretettel várjuk! Diákpiac - A szakma vár - 2011. 10. 27. (13:00)Október 25-én a Fő téren, a Savaria TISZK által hagyományteremtő szándékkal megrendezett versenyen iskolánk szép eredménnyel szerepelt. Diákbizottság - 2011. 10. 19. (22:00)Az Iskolai Diákbizottság következő megbeszélése október 25-én (kedden) 14:30-kor lesz a Tanügyi épület Emelet 3. termében. Témák:
Az IDB-képviselőket feltétlenül, az érdeklődőket szeretettel várjuk! Vándorbottal a Vasparipáért - 2011. 10. 18. (19:00)Megint egy olyan túrát elevenítünk fel, mely már hagyományosnak is mondható, tekintve, hogy az idei és az előző év tavaszán is megtettük: "Vándorbottal a Vasparipáért". Mottója: "Lábad alatt fogyjon az út, hogy mehessen a vasút!" Részletek ITT! Vasárnap kora reggel Szombathelyről a Bakony vadregényes tájaira repít bennünk a 6:11-kor induló gyorsvonat, egészen Bakonyszentlászlóig utazunk. Ott kezdődik túránk, amely 32 km és pár óra múlva a Porva-Cseszneki vasútállomáson ér véget. Innen vonattal 19:46-ra érünk Szombathelyre. A túra feszített időbeosztása miatt előzetes jelentkezés szükséges Spaits Sándornál az igazgatóhelyettesi irodában, az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet címen vagy a 30/688-8181-es telefonszámon. Ízelítőül egy kép az áradó Cuha-patakról: Írottkő 35 - 2011. 10. 03. (21:45)A hétvégi "Kertek alatt" túra hozta a kötelezőt: kellemes időt, lelkes résztvevőket, jó hangulatot. Következő túránk azonban nagyobb kihívást jelent majd, hiszen a Kőszegi-hegységben 35 km-t megtenni sohasem tartozott a könnyed esti séták közé. Ahogy most sem fog, hiszen kora reggel vágunk neki az útnak. Időpont: 2011. október 8. (szombat) Indulás: Szombathelyről Kőszegre induló 6:05-ös vonattal (találkozás előtte 15 perccel a vasútállomáson) Érkezés Szombathelyre: várhatóan 17:57-kor Várunk minden érdeklődőt! "Herman túrázója" - 2011. 09. 29. (21:00)Elkészült a fotó a tavalyi tanév legszorgalmasabb túrázóiról, akik megérdemelten nyerték el a "Herman túrázója" címet. Kiss Anita 11.KPVi és Kovács Bence 10.E osztályos tanulók ebben az évben is szorgalmasan járják a hegyeket, hiszen folytatódik a túrasorozat, melynek végén e kitüntető címmel jutalmazzuk a legtöbb kilométert megtett "hermanos" leányt és fiút. Továbbra is várunk mindenkit, aki szeret túrázni és nem riad vissza a kemény terep nyújtotta kihívásoktól. Véradás - 2011. 09. 29. (9:20)Nyílt nap - 2011. 09. 28. (7:30)Kedves 8. osztályosok! Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt október 11-ei nyílt napunkra. Reggel 8 órára várjuk a szombathelyi általános iskolák tanulóit és szüleiket, 10 órától pedig a vidéki tanulókat fogadjuk. A nyílt nap programja:
"Kertek alatt" túra - 2011. 09. 27. (9:45)Kicsiny, de elszánt csapatunk két nap alatt bejárta a Kőszegi-hegységet, hogy aztán vasárnap részt vegyen az Írottkőnél megrendezett nemzetközi találkozón. És rövid pihenő után újra felelevenítjük azt a hagyományos "Kertek alatt" túrát, melyen az eddigi 3 év alatt a legtöbb túrázó vett részt. A túra október 1-én (szombat) délelőtt 9 órakor indul az iskolából, gyülekező előtte negyed órával. Az útvonal: Iskola - Sé - Torony - Dozmat - Felsőcsatár - Iskola. A táv körülbelül 30 km. Várható visszaérkezés 18 óra körül. Várunk minden túrázni szerető diákot és tanárt! Diákbizottság - 2011. 09. 24. (17:00)Az Iskolai Diákbizottság következő megbeszélése szeptember 27-én (kedden) 14:30-kor lesz a Tanügyi épület Emelet 3. termében. Témák:
Az IDB-képviselőket feltétlenül, az érdeklődőket szeretettel várjuk! Túra határok nélkül - 2011. 09. 13. (22:30)Kedves túrázni szerető diákok! Ezúttal egy rendhagyó túrára invitállak bennetek, mely két napon keresztül teszi próbára lábainkat és "nevetőizmainkat". A túra szombaton Kőszegről indul és Ausztriát érintve 27 km megtétele után ugyanoda érkezik vissza. Ezt követi vasárnap egy Bozsokról az Írottkőre történő könnyed séta, melynek végén zenés programok, díjátadás és büfé vár bennünk. Ha a vasárnapi túrát nem is tudod vállalni, a szombatin sok élménnyel lehetsz gazdagabb. A túra részletei ITT megtekinthetők. A Szombathelyről 7:08-kor induló személyvonattal indulunk Kőszegre szombaton, majd ugyanaznap legkésőbb 16:54-re érünk a szombathelyi vasútállomásra. Vasárnap a 7:30-kor Bozsokra induló buszra ülünk és valamikor a délután közepén érünk vissza. Érdeklődni és jelentkezni Spaits Sándornál lehet személyesen, az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet címen vagy a 30/688-8181-es számon. Fárasztóan vidám nap vár minden résztvevőre, ha szereted a kihívásokat és a jó társaságot, ne tétovázz! Archivum 2010/11 |






















